Információk

Kedves Vendégek!

A Balatonakali Levendula Naturista Kempinget 2015. márciusában megvásárolta az Inter-Art Home Kft. Legfontosabb üzenetünk kedves vendégeink számára, hogy a létesítményt továbbra is naturista kempingként fogjuk üzemeltetni. Vendégeink kényelmének érdekében folyamatosan fejleszteni kívánjuk a kempinget.

Rövid és hosszú távú terveink:

Már 2015. őszén felújításra kerül az első központi épület. Az épület együttes fűtési rendszert kap, így hűvösebb időben is fogadhatja a kemping a vendégeket. Megújul a büfé és a kisbolt. Fűtött társalgó kerül kialakításra. Megújul a vizesblokk, szauna, stb. A 2016-17. évben további felújításokat tervezünk: Felújításra kerülnek a napozó stégek. A vasút melletti kerítés élő sövényt kap, hogy a kíváncsiskodók elől elzárja a területet. Szabad internet hozzáférés az egész kemping területén. Terveink között szerepel új mobilházak telepítése a hosszabb szezon érdekében.

FOGLALÁSI FELTÉTELEK

1. Szálláshely (parcella, üdülőház, apartman, mobilház, lakókocsi vagy sátor) elfoglalása:

Amennyiben a megrendelés szerinti napon, bármilyen okból nem tud megérkezni és erről előzetesen értesít minket, az Ön számára foglalt parcellát ill. szálláshelyet legfeljebb 1 napig tudjuk biztosítani. Az értesítés elmaradása esetén csak a még szabadon álló szálláshelyeket tudjuk felajánlani, és előfordulhat, hogy ez nem egyezik meg eredeti foglalásával. Korábbi érkezés esetén előfordulhat, hogy nem tudunk Önnek szálláshelyet biztosítani.

2. Előleg utalása:

2.1.A megrendelt szolgáltatásokat csak az előleg megérkezése után biztosítjuk (hitelkártya vagy átutalás)

2.2.Kérjük, hogy érkezésekor hozza magával az összes foglalási dokumentumát.

2.3.Az általunk megadott előleg összege nem tartalmazza a banki átutalási költséget, mely Önt terheli.

2.4.Kérjük, hogy készpénzt postai úton ne küldjön, ezt előlegként nem írhatjuk jóvá.

2.5.Az Ön nevére kiállított üdülési csekket is elfogadjuk előlegként, amennyiben azt aláírva juttatja el címünkre.

3. Lemondási feltételek és lemondási díjak:

Lemondás Lemondási díjak

30 nappal érkezés előtt díjmentes

14-29 nappal érkezés előtt Megrendelt szolgáltatás 50%-a

8-13 nappal érkezés előtt Megrendelt szolgáltatás 60%-a

7 napon belül érkezés előtt Megrendelt szolgáltatás 80%-a

Ha a lemondás elmarad Teljes szállásdíj Lemondási napnak azt a napot tekintjük, amikor írásbeli lemondását kézhez kapjuk (email, fax, távirat, levél)

4. Visszautalás: Lemondás esetén a befizetett előleget banki átutalással tudjuk visszafizetni. Az esetlegesen felmerülő lemondási díjjal csökkentett összeget utaljuk vissza. Helyszíni visszafizetés nem lehetséges. A visszautalás banki költsége a megrendelőt terheli.

5. Megrendelés módosítása, egyéb feltételek:

5.1.Érkezése előtt megrendelése módosítása csak a kemping vezetésével való egyeztetés után lehetséges.

5.2.Tartózkodása alatti módosítást nem áll módunkban elfogadni, ebben az esetben a megrendelt teljes időszak fizetendő.

5.3.Bizonyos parcellák, valamint a nyaralóházak/bungalók és mobilházak esetében a kemping az érkezés napjáig előlegként kérheti a teljes szállásdíjat. Ebben az esetben visszafizetésre nincs lehetőség! Figyelem! Cégünk felhívja szíves figyelmét, hogy esetleges lemondásából származó költségeit sztornóbiztosítás megkötésével csökkentheti.

6. További fontos tudnivalók:

6.1.A kemping házirendje fontos szabályokat tartalmaz, amelyeknek a betartása Önnek is kötelező. Érkezésekor kérjük, szíveskedjen átolvasni, vagy tájékozódjon honlapunkon.

6.2.Felhívjuk figyelmét, hogy a főszezoni időszakban legtöbb kempingünk bejárata/kapuja 13.00-tól 15.00 óráig és 23.00-tól 06.00 óráig a kemping nyugalom biztosítása érdekében zárva van. Az éjszakai zárás a teljes nyitva tartás alatt érvényes. A jelzett időszakokban az érkezés és távozás, valamint a teljes gépjárműforgalom szünetel.

6.3.Kérjük hozza magával kutyája egészségügyi könyvét, pórázát valamint szájkosarát és olvassa el figyelmesen a kutyatartásra vonatkozó szabályokat.

6.4.Mobilházak esetében az ár nem tartalmazza az áram használatát.

6.5.Felhívjuk figyelmét, hogy kempingjeinkben 4 A-es csatlakozást tudunk biztosítani. Nagyobb áramigény esetén fizetni kell a szolgáltatásért.

6.6.Kérjük kempingezése során ne használjon zárt elősátor-fóliát (pl. PVC)

6.7.A megadott parcellaméretek kategóriát jelölnek.

7. Fennmaradó szállásdíj összegét, az esetleges többlet költségeket (pl. vízparti felár, plusz személyek díja, stb.) valamint az idegenforgalmi adót a kemping recepcióján kell kiegyenlíteni.

8. Amennyiben konkrét helyet rendelt, vagy külön kérése van, természetesen megpróbáljuk azt teljesíteni, de ezt nem tudjuk 100%-osan garantálni.

9. Előfoglalás minimális időtartama 3 nap.

10. A változtatás jogát fenntartjuk.

HÁZIREND

A kempingbe tartózkodási vagy látogatási céllal történő bejelentkezés feltételezi, hogy vendégeink házirendünk szabályait megismerték, és annak tartalmát magukra nézve kötelezőnek elismerik. Házirendünk a kemping vendégek zavartalan nyaralását hivatott szolgálni.

1. Kérjük, érkezéskor jelezzék, hogy a kempingben nyaralási, vagy átmeneti céllal (látogatóként ill. strandolóként) kívánnak tartózkodni. Látogató- vagy strandoló-vendégeink megváltott jegy ellenében 10.00 és 18.00 óra között tartózkodhatnak kempingjeinkben. Nyaralóvendégeink a recepción (portán) kötelesek bejelentkezni, és úti okmányaikat leadni, melyeket a kemping a hivatalos bejelentkeztetésre használ. Vendégeink kötelesek minden igényelt fizetendő szolgáltatást pontosan megnevezni, és azok rögzítésének helyességét ellenőrizni. Az esetleges változásokat azonnal be kell jelenteni (személy elutazása, igénybe nem vett szolgáltatások stb). Az átadott kemping igazolvány és belépőkártya vagy előbbieket helyettesítő karszalag személyre szól, és nem ruházható át, be- és kilépéskor valamint ellenőrzéskor azokat fel kell mutatni. Ha a kemping jármű-matricát alkalmaz azt a jármű elején, jobb oldalon kell elhelyezi. Kérjük, a kemping-igazolványt őrizzék meg, mert távozáskor a recepción azt le kell adni, ez szolgál a számlázás alapjául. A távozási napon a kempinget legkésőbb 12.00 óráig, az üdülőházakat legkésőbb 10.00 óráig kell elhagyni. A kemping továbbtartózkodási pótdíjat számíthat fel, ha a távozás ezen időpont után történik (1 nap teljes költség. A költség kempingenként eltérő lehet). A vendég a kemping igazolvány és a belépőkártyák leadása és a fizetés után kapja vissza úti okmányát. A fizetés rendje: Fizetésnél kérjük, vegye figyelembe a recepció és a kassza nyitvatartási rendjét. A kempingben az utólagos fizetés a szokásos, de a kemping ettől eltérhet, kérheti a díjak előre fizetését. A vendég köteles minden igénybe vett szolgáltatást kifizetni, az összegről a recepció tételes számlát állít ki. Helyszínen előre kifizetett szolgáltatás lemondása esetén nem áll módunkban visszafizetést teljesíteni. Az előre lefoglalt és a kemping részéről írásban visszaigazolt szolgáltatások érkezés napján történő lemondása vagy a tartózkodás alatt történő lemondás esetén visszafizetést nem teljesítünk.

2. A bejelentkezés előtt minden kempingezőnek joga van a rendelkezésre bocsátandó területet megtekinteni. A kempinghely kijelölése a kempingszemélyzet kizárólagos joga. A kijelölt helyen kívül más helyet nem lehet igénybe venni. Az előre megrendelt helyet más személynek nem lehet átengedni. Parcellázott terület esetén csak a parcella területe foglalható el. A kijelölt helyen kívül további terület még ideiglenesen sem használható, autójával valamennyi vendég csak a saját parcelláján parkolhat. Normál helyen csakis egy lakóegység felállítása engedélyezett. Minden további lakóegységet – egy lakókocsi + jármű, egy sátor + jármű vagy egy lakóautó felett - külön felszámolunk. A késői órákban érkező vendégnek, úti okmányaik leadása után a kempingszemélyzet ideiglenes helyet jelöl ki.

3. Környezetvédelem:

Kempingünk a Balaton fokozottan érzékeny zónájában fekszik. Az itt tartózkodók kötelessége a környezet és a növényzet védelme. PVC takarófólia a sátrak, vagy elő-sátrak alá nem teríthető. Szigorúan tilos a fákba szöget verni, ágakat levágni, ételmaradékot, szennyező anyagot a fűre, fára, bokrokra, sövényekre önteni. Tilos az (elő)sátrak rögzítő köteleit fákhoz, sövényekhez erősíteni. Árkot, gödröt ásni még ideiglenes jelleggel sem megengedett. A hulladék, a szemét csak az erre a célra kijelölt gyűjtőkben helyezhető el. A kihelyezett gyűjtőedényeken a szelektív gyűjtésnek megfelelő feliratok találhatók, azokban tilos más jellegű anyagot elhelyezni. A fokozottan mérgező szárazelemeket kizárólag a recepción szabad leadni. Tilos gépkocsi vagy más jármű elhasznált akkumulátorait a kempingben hagyni. Amennyiben járművéből olaj- vagy benzinfolyást észlel kérjük, azonnal jelezze a recepción. A szennyezés elkerülése, valamint az érzékeny természet védelme különösen érvényes a vízparton és a vízben. A fürdőzők nagy mennyiségű napolaj használata súlyos terhet jelent a Balaton élővilága számára. Kérjük, Ön is törekedjen arra, hogy minél kevesebb napolaj kerüljön a vízbe, ezzel is hozzájárulva a tó vízminőségének javításához. Kérjük vendégeinket, hogy gondoljanak a következő kempingezőkre, és az igénybevett kempinghelyet távozáskor hagyják tisztán. A víz rendkívül drága. Kérjük, minden esetben takarékosan használja, és erre hívja fel gyermekei figyelmét is. Autót, lakókocsit, kempingfelszerelést mosni a kempingben szigorúan tilos.

4. Pihenő idő

Éjszakai pihenőidő: 23.00 és 6.00 óra között

Délutáni csendes pihenő: 13.00 és 15.00 óra között (csak a főszezonban)

A fentiektől eltérő szabályozásról a kemping recepcióján kérhető bővebb felvilágosítás! A megadott idő alatt semmi olyan tevékenység nem folytatható, amely mások pihenését zavarja. Ezen időszakok alatt szigorúan tilos járművet elindítani vagy használni, a kapuk zárva vannak. A korlátozást a kemping kivételes esetekben feloldhatja. Korai távozás esetén 6.00 óra előtt zajt okozni tilos. A nyugalom és pihenés érdekében a gépjárművek használata a kemping területén csak a bejárattól a kempinghelyig vezető közvetlen úton megengedett. A legnagyobb közlekedési sebesség 10 km/óra lehet. A kempingben egyéb céllal járművet használni tilos. Hétvégéken és kempingenként eltérő lehet a szabályozás.

5. A kempingben kiskorú gyermekek csak szülői vagy rokoni felügyelet mellett tartózkodhatnak. A gyermekek viselkedéséért a szülők vagy kísérőik felelnek. Kérjük, hogy a játszóterekre, animációs programokra kísérjék el gyermekeiket. A gyermekek iránti szülői felelősséget nem tudjuk átvállalni. Kérjük, ügyeljenek arra, hogy gyermekeik önfeledt viselkedése ne menjen mások pihenésének rovására. A közösségi helyiségeket kiskorúak egyedül nem használhatják, kérjük a szülőket, hogy gyermekeiket mosdani, zuhanyozni, vagy illemhelyet használni kísérjék el! Felügyeljék a berendezések használatát valamint a tisztaságot!.Gyermekek nélkül érkező vendégeink megértését kérjük azért, hogy a gyermekeket nem lehet mértéktelenül féken tartani.

6. A kempingben tartózkodóktól elvárjuk a következőket:

6.1. A recepción minden személynek be kell jelentkeznie.

6.2. A mosogatási, mosási feladatokat, a konyhai felszerelési tárgyak tisztítását, és a konyhaműveleteket kizárólag az erre kijelölt helyen végezzék.

6.3. Tüzet rakni, grillberendezést használni csak az arra kijelölt helyen szabad a tűzrendészeti szabályok betartásával és a kempingvezető előzetes engedélyével. Kérjük, hogy grill berendezéseiket csak másokat nem zavaró körülmények között, fokozott óvatossággal használják.

6.4. A kemping épületeit és felszerelési tárgyait mindenkinek rendeltetésszerűen kell használni. Az épületek, helyiségek, berendezési és felszerelési tárgyak csak az ezekre kijelölt nyitvatartási időn belül használhatók, ilyen helyekre más időben belépni tilos.

6.5. Sportjátékok csak az arra kiépített területen, a megszabott időtartam alatt folytathatók.

6.6. Kérjük, ne folytassanak másokat zavaró tevékenységet. (Látvány, megjelenés, zaj.) 3

6.7. Kérjük vendégeinket, hogy az észlelt hiányosságokat, hibákat az észleléskor jelentsék be.

6.8. Bárminemű fertőző megbetegedést vagy annak gyanúját a kempingvezetőnek be kell jelenteni.

6.9. A talált tárgyakat kérjük, adják le a recepción.

6.10. Az elektromos áram használatával kapcsolatos részletes tudnivalók és a tűzvédelmi szabályzat a recepción olvasható, ezeket megismerni és betartani kötelező.

7. A kempingben szigorúan tilos:

7.1. A kempingezés szokásos rendjének, íratlan szabályainak megsértése.

7.2. Az éjszakai és délutáni csendes pihenő megzavarása, a járműhasználati tilalom megszegése.

7.3. Tilos a kempingbe olyan tárgyakat vagy élőlényeket behozni, amely mások testi épségét veszélyeztetheti, mások nyaralását vagy közízlését zavarhatja. Tilos olyan zászlók, jelvények vagy más tárgyak elhelyezése, amely egyes nemzetek, vagy személyek megsértését eredményezhetik.

7.4. A kemping felszerelési és berendezési tárgyaiba történő bárminemű önhatalmú műszaki beavatkozás.

8. Strand: a strandot a fürdőzők csak saját felelősségükre használhatják. A strand területén horgászni tilos. Az éjszakai fürdőzés szigorúan tilos, mivel biztonsága érdekében ilyenkor semmit nem tehetünk. További esetekre a recepción található fürdőhelyi rendtartás van érvényben.

9. Állatok bevitele a kempingbe: Az állatok csak a kijelölt kempingekbe vihetők be fizetési kötelezettségek mellett, a kemping vezetés engedélyével. Kutyák csak pórázon tarthatók a kempingben. Az állatoknak rendelkezniük kell a szükséges állatorvosi igazolásokkal, melyeket kérésre köteles a vendég bemutatni. Kérjük, ügyeljen arra, hogy kedvence ne zavarja a többi vendég pihenését. Az állatért a bejelentő személy felel (egészségügyi állapot, károkozás). Állatok a közösségi helyiségbe, strandra és a vízbe nem vihetők be. Az állatok csak a piktogrammal megjelölt kutyafürdető helyen fürdethetők.

10. Horgászat: A kijelölt strandterületeken tilos a horgászat. A horgászat engedélyezett helyét a kempingvezető jelöli ki. A kijelölt helyről felvilágosítást a kemping recepcióján kérhet.

11. Vagyonvédelem, felelősség: A kemping a vendég vagyontárgyaiban bekövetkezett károkért, az őrizetlenül, szabadon hagyott tárgyak eltűnéséért nem vállal felelősséget. A vendég köteles a kemping felszerelési és berendezési tárgyait rendeltetés-szerűen használni. Az ezekben okozott kárért a vendég kártérítési felelősséggel tartozik. Harmadik személy részére okozott kárért a kemping nem felel. Nem vállal a kemping felelősséget elemi- és viharkárokért (jégeső, fakidőlés, lehulló ágak), a tűz, a fertőzések a betegségek, valamint a terrorista cselekmények okozta károkért.

12. Egyéb rendelkezések: A vendég panaszaival a kempingvezetőhöz fordulhat. A kemping házirendjét megszegőktől a kempingvezető megvonhatja a tartózkodási engedélyt és őket a kemping azonnali elhagyására szólíthatja fel. A kemping elhagyását megtagadó vendéggel szemben a Levendula Kemping hatósági intézkedést vehet igénybe.

1. Szálláshely (parcella, mobilház. lakókocsi vagy sátor) elfoglalása:

Előre lefoglalt szállását az érkezés napján 18:00-ig tartjuk fent. Amennyiben eddig az időpontig nem érkezik meg, és ezt nem jelzi számunkra a későbbi érkezést, az Ön számára lefoglalt szálláshelyet nem tudjuk fenntartani. Korábbi érkezés esetén előfordulhat, hogy nem tudunk Önnek szálláshelyet biztosítani.

2. Megrendelés módosítása, egyéb feltételek:

2.1. Érkezés előtt megrendelésének módosítása csak a kempinggel történt írásbeli egyeztetés után lehetséges. A távozási és érkezési dátum változtatása is a foglalás módosításának minősül.

2.2. Érkezés után a tartózkodási idő rövidítését nem áll módunkban elfogadni, ez esetben a megrendelt teljes időszak fizetendő.

3. A kemping házirendjét olvassák át, mert fontos információkat tartalmaz, melyek betartása mindenki számára kötelező. A házirendet honlapunkon (www.levendulacamp.com) olvashatja, további tájékoztató anyagainkkal együtt.

4. Főszezoni időszakban kempingünk autó bejárata 13:00-15:00 és 23:00-06:00 zárva tart a nyugalom biztosítása érdekében. A jelzett időszakban az érkezés és távozás, valamint a teljes gépjármű forgalom szünetel

5. A háziállatok tartását külön házirend szabályozza. Kérjük előre jelezze, ha háziállatával együtt érkezik és ebben az esetben hozza magával az állat egészségügyi könyvét, pórázát és szájoksarát és olvassa el a háziállat behozatalára vonatkozó szabályzatot a weboldalunkon. (www.levendulacampg.com)

6. Kempingünkben legalább 4A-s áramcsatlakozást tudunk biztosítani. Amennyiben több áramra van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot.

7. Kérjük a kempingezés során ne használjon zárt elősátort-fóliát.

8. A parcellaméretek kategóriát jelölnek

9. Fizetési eszközként készpénzt, bankkártyát/hitelkártyát (Visa és MasterCard) és SZÉP kártyát (OTP,K&H,MKB) fogadunk el.

Új lehetőség !

A szezon bérleteseknek kívánunk egy új lehetőséget biztosítani, természetesen a régi megtartása mellett, az elő (4hó.) és utószezont meghosszabbítjuk (nyújtott szezon 6 hó.), így április 15-től egészen október 15-ig lesz lehetőségük élvezni a kempinget és a Balaton természeti szépségeit. A szezon 4 hónap helyett 6 hónapra bővül.

A szezonbérleteseknek az áramért fizetni kell, viszont nagyobb teljesítményű gépeket is használhatnak.

A Balaton szeszélyes hölgy!

„A háborgó magyar tenger”

A magyar tenger hirtelen tud a sima víztükörről háborgó, tajtékzó tengerré válni!

A Balatonon 28 helyen felállított viharjelző rendszer mindenkit időben figyelmeztet a vihar közeledtéről. Biztonságosan juthatunk partra, ha komolyan vesszük a viharjelzést, és betartjuk a vízi-rendészeti szabályokat. A vihar közeledtére figyelmeztet, ha a lámpa percenként 60-szor villog. Percenkénti 30 villanásnál nem tanácsos a parttól 500 méterre eltávolodni, mert erős szél várható. Bóják jelzik meddig szabad beúsznunk, illetve csónakkal, vízibiciklivel közlekednünk.

Nem, a Balatonon tilos a motoros csónakok, hajók használata. Itt vitorlázni és szörfözni lehet.

A kemping vendégeinek a kempingen belül az animációs teamek ajánlják a napi programokat. A környék és a főváros nevezetességeinek megismerését szervezett autóbuszos, idegenvezetős programok teszik lehetővé. Az egyéni kirándulásokra akár gyalog, akár autóval vagy kerékpárral számtalan remek uticélt tudnak ajánlani a kempingek recepcióján.

A kempingben lévő szállások összkomfortosak. Ágyneműt, törölközőt és konyhafelszerelést hozni kell. Kávéfőzőt, hűtőszekrényt biztosítunk. A személyes ruhaneműn és pipereholmin túl csak a mosogatáshoz kell mosogatószert, szivacsot és esetleg súrolószert hozni.

Saját kemping felszereléssel rendelkező vendégek normál sátorhelyet vagy parcellát vehetnek igénybe.

Normál sátorhely maximum 50 nm terület, ahová a személyautó/motorkerékpár és a sátor helyezhető el. A normál helyek a kemping kevésbé forgalmas területein találhatóak, és az igénybe vehető terület mérete változó. A normál sátorhelyen a maximum létszám 6 fő.

A parcella sövénnyel elválasztott, árammal ellátott, meghatározott alapterületű kempinghely 60-120 nm között. A parcellák a kemping értékesebb területein találhatóak. A parcellán elhelyezhető 1 lakóegység (lakókocsi, sátor, lakóautó) és 1 kissátor, valamint 1 személyautó/motorkerékpár. Egy parcellán maximum 6 fő tartózkodhat. Ártájékoztatásunkban a parcellákat méretük szerint külön ársorban különböztetjük meg.

A két meghatározó szálláslehetőség mellett a gyalogos, illetve kerékpáros turisták számára ún. kis sátorhelyeket (max. 2 fős) alakítottunk ki.

A szezonbérletek a teljes szezonra, a kemping nyitásától zárásig érvényesek. Az ár tartalmazza 2 felnőtt + 2 gyerek (2-14 éves) vagy 3 felnőtt személyi díját, 1 lakóegység (lakókocsi, lakóbusz vagy lakósátor) és 1 személyautó díját, de nem tartalmazza az áram költségét.

Hogyan számoljuk az árat sátorhelyek és parcellák esetén? Kempinghelyek igénybe vétele esetén az ár mindig 2 részből, területhasználati és személyi díjból áll. Az ártáblázatokban több kempinghely típust is megkülönböztetünk.

Kempinghelyeken 20 éjszakát, üdülőházak és mobilházak esetén 30 éjszakát meghaladó tartózkodás esetén 10 % kedvezményt adunk a szállásdíjból.

Kempingjeinkben készpénzben, Forintban vagy Euróban, valamint hitelkártyával lehet fizetni. A hitelkártyák közül az Eurocard/Mastercard és a Visa kártyát tudjuk kezelni. A Széchenyi Pihenőkártyát is elfogadjuk fizetőeszközként.

A Balaton Európa legnagyobb édesvizű tava. Nyáron 24-26° C fokra melegszik fel, bársonyos vize már általában májustól szeptember közepéig alkalmas fürdőzésre, vízisportok művelésére. A Balaton szó azonban már a köztudatban más jelentéssel bír: egy hely, egy tájegység, ahol a tó vonzásában megismerhetünk tájakat, embereket, természeti szépségeket, kultúrát, művészetet, 1000 éves történelmi múltat, gasztronómiát és ezernyi csodát! A Balaton és a nyaralás szavak a magyar emberek számára összetartozó fogalmakká váltak. A Balaton két partja teljesen eltérő karakterű. A déli parton a víz sekély, néhány száz méterre a parttól be kell gyalogolni egy igazi úszáshoz,, az északi partot a Balaton- Felvidék festői hegyei, gazdagon termő szőlőlugasai szegélyezik. Azt szokták mondani, hogy a Balaton a családi üdülés kiváló helyszíne, hiszen minden korosztály megtalálja a számára legjobb időtöltést., A Balaton-felvidéki Nemzet Park védett növény és állatvilága számos meglepetést tartogat minden idelátogatónak (a Kis Balatonnál közel 250 madárfaj él a lápos, mocsaras vidéken, és 100000-re tehető a száma a vonuló-, illetve telelő madárfajoknak). Balaton-felvidéki barangolásunk során rácsodálkozhatunk geológiai képződményekre is. Badacsony bazaltorgonái, a monumentálisan a tó felé emelkedő Szt. György hegy, a borvidék hangulata lenyűgöző! A Káli medence síkjából több helyen is bazaltkúpok emelkednek ki. A Hegyestűn tett séta különös kőzetei, az elénk táruló látkép színessége egyedülálló élményt nyújt. Tőle nem messze, kőtengerek teszik emlékezetessé utunkat. Megállhatunk Salföldön, ahol a védett terület természeti értékeit koncentráltan ismerhetjük meg, a régi magyar vidékre jellemző bemutató majorban láthatunk rackát, szürke marhát, mangalicát, bivalyt. Távolabb, kis falvak patinás templomtornyai, takaros portái, szőlőhegyi pincékkel váltakoznak. A változatos művelésű ágak (szőlő, rétek, szántók, tavak) sajátos összhangban olvadnak itt. A tájképi értékek gazdag műemlék együttessel párosulnak. Járhatunk beszélő templom-, kolostor romoknál, ahol az érintetlen természet és a múlt maradványai különös hangulatot ébresztenek bennünk.. Nem csoda hát, hogy a Balaton –felvidéket számos híres festő, költő, művész választotta otthonának.